Művelődési ház - Közelmúltunk
Töretlen szorgalmunk, elhivatottságunk és a közösségbe vetett hitünk mára elérte jutalmát. Hogy mindez kinek és minek köszönhető? Az itt élő embereknek, lakóknak és hozzánk érkező vendégeknek. Minden időben fontos volt a település vezetőinek a közművelődés, de mint tudjuk, nem a kultúra volt az, amire leginkább került pénz.
Fertőszentmiklós talán mégis kivétel. A nehéz időkben is alakultak újabbnál újabb közösségek, csoportok. Az igények évről-évre növekedtek, ezért munkánk során, mindig csak a lakosság igényeinek próbáltunk megfelelni. Szerencsések vagyunk, mert birtokba vehettük a majdnem duplájára bővült, felújított városképileg is szép művelődési központunkat.
Hányatott sorsa volt a régi kultúrháznak. Bezárták, elhanyagolták, összevonták. Egy álom vált valóra, amikor a nagyközség vezetősége döntött és 2004-ben Horváth Tibor polgármester irányításával megújult, átalakult a Mozi Művelődési házzá.
Majd 2009 -ben az álom kiteljesedett és a városközpontban lévő épület bővült, küllemében és belső tereiben hasznosan megszépült. XXI. század követelményei szerint látja el a város művelődési és információs igényeit.
A művelődési ház jelenleg egy fő vezetővel egy fő közművelődési szakemberrel és egy fő higiéniai asszisztenssel működik.
Szerencsések vagyunk, mert nekünk a munkánk a hobbink. Sokat kell dolgozni, hogy minden álmunk megvalósuljon, de mi ezt örömmel tesszük, mert annyira szeretjük a munkánkat.
Szinte házhoz jön a művészet. Lehetőségünk van a legjobb szakemberek, művészek meghívására, minden pályázatot komolyan vesszünk. Különféle kiállítások, tárlatok rendezésére is sort kerítünk. A mi munkánkra is érvényes, hogy amit magadból adsz másoknak, azt fogod visszakapni. Ha mosolyogva és magabiztosan állsz ki, ezt a mosolyt és biztonságot kapod. Ezt már tapasztaltuk. Szívesen jönnek vissza hozzánk az ismert előadók és művészek.
"Tenni is kell azért a helyért, ahol vagy." -mondják az egyesületek tagjai és segítenek. Városunk kulturális életében mindenkinek megvan a beosztása és a helye.
Más-más feladatot látnak el, de mindegyik munkája fontos és komoly. A tündökléshez mindig a kismesterek szorgalmas napi munkája teremti meg a hátteret. Ehhez fontos, hogy emberi gesztusokat kapjanak, ha fölkérik őket, ha megkérik őket, ha tisztelik és megbecsülik őket.
"Hazánk nagy szerencséje, hogy vannak még közöttünk csodálatos kis emberek, egyszerűek, szerények, akik magától értetődő becsületességükkel és természetes jóságukkal fenntartják ezt az országot - amíg bírják." - /Müller Péter/
Örök és maradandó értékeket adunk át. Olyan légkörben dolgozunk, hogy munkatársaink, vendégeink, szakembereink, munkájuk, előadásuk legjavát nyújtsák. Olyan műsorokat szervezünk, amely igaz, jó és szép, amely értékeket vonz és gazdagít.
- Polgármesteri Hivatal
- Cím: 9444, Fertőszentmiklós, Szt. István utca 19.
- Telefon: 99/544-510
- Tel. / Fax: 99/544-516
- E-mail:





