Simon Gym FSE sporteredményei

Salgó Fight Night - 2019.09.28. Salgótarján

"Szombaton csapatunk zászlóvivője Radics Róbert Salgótarjánban profi Thaibox szabályrendszerben - 70 kg-ban mérkőzött meg. Robinak nehéz dolga volt, mert a helyi rutinos ellenféllel, Bódi Istvánnal nézett szemben. A dolgot tovább nehezítette, hogy az egész csarnok egy emberként az ellenfelet buzdította aki ebből plusz erőt tudott meríteni. 

Első menetben az ellenfél kiismerése volt a cél, kerülve a nagy adok-kapokat. Második menetben már keményen bele kellett állni az ellenfél támadásaiba, sőt megelőzni, irányítani őt. Pontok alapján már Robi vezetett, de nem bízva a véletlenre teljesen rákapcsoltunk, így Robi győzelme egyértelművé vált." - Nyilatkozta Simon László, Robi edzője.

A Simon Gym csapata köszönetet mond támogatóinak, Kövesi Tibinek a rendezvény szervezőjének, továbbá Robi csapattársainak, és az összes edző kollégának: Molnár Sándornak, Tóth Ricsinek, Bugyik Gyuszinak és Molnár Lászlónak!



Kapcsolódó dokumentumok