Megemlékezés a Doni hősökről

Bujdosó Ágnes:

Don-kanyar

Boldog emlékű unokabátyámnak, Áronnak,

aki csak röviden mesélhetett, soha többé nem

tiporhatott ösvényt imádott erdélyi havasai hátán.

Derű bolyong, bánat virraszt.

Az éj lakói ugyanazt

a lidércálmot pergetik

szemem elé s én hajnalig

űzöm a káoszt, hangzavart:

látom ismét a D o n - k a n y a r t.

Ez volt a borzalmak tele.

Oly' népnek vagyok gyermeke,

kit ezredéves átok ver:

idegen kézben játékszer,

hát kedve szerint csűr-csavar.

Ez az átok szült, D o n - k a n y a r.

Újra éled az iszonyat.

Az emlékek nem alszanak.

Mesél, mesél, ki visszatér ...

s már rám borul a messzi tél,

csontkarjával gyötör, sanyar.

Elém vetíted, D o n - k a n y a r.

Az ismeretlen, puszta táj,

hol bőven arat a halál,

a fagyhalál, az éhhalál ...

farkas üvölt s undok sakál

félig holtak húsába mar.

Kegyetlen gyilkos, D o n - k a n y a r.

Ártatlan lelkek kúsznak ott

a szűz hóban. Járatlanok

az utak. Semmibe vezet

az ismeretlen rettenet.

Dühödt szél hóvihart kavar.

Rút sírjuk leszel, D o n - k a n y a r.

Néha előragyog a Nap,

a csonkok térdre hullanak,

felsejlik a halleluja,

közéjük száll az ég Ura -

de a fagy inakat csavar ...

úr csak te lehetsz, D o n - k a n y a r.

Egybefolynak már a napok,

gyomor kenyérért csikorog,

kiről lerohadt a kabát,

remény nélkül adja magát

a hónak át és csakhamar

elnyeled őket, D o n - k a n y a r.

Megszűnik itt a múlt, jelen,

a szenvedés időtelen.

Tudatuk lassan elapad,

a hókristály arcukba csap,

már senki semmit nem akar ...

nihil tölcsére, D o n - k a n y a r.

Csak előre! Aki megáll,

átöleli a fagyhalál.

Fagyott a kéz, fagyott a láb,

az orr fagyottan csak levál

helyéről. Elgurul hamar.

Kínok háza vagy, D o n - k a n y a r.

Itt nincs segítség, nincs tanács,

pőre talpon se rongy, se más,

nincs cél, nincs vágy. Menetelés

közben fakérget vág a kés

s nem érzik már csípős, fanyar

keserű ízed, D o n - k a n y a r.

És mégsem győzöl teljesen!

Kéz, láb nélkül, sebhelyeken

takarót hordva, visszajött

pár élve maradt, megtörött

lelkű, hírt hozó gyászmagyar.

Élő csodák ők, D o n - k a n y a r.

Ezért éber az éjszakám.

Ne álmodozz te sem, hazám!

Ébredj s a múlt kárán okulj!

Vétkekbe vissza sose hullj!

Tisztán lásd, mit rejt, mit takar

szemfedővel a D o n - k a n y a r!

Nem szolga vagy! Szabad maradsz,

ha önmagadra számítasz!

Büszke saját múltadra légy,

példát erényeinkről végy!

Kit nem más köpenye takar,

nem bír azzal a D o n - k a n y a r.

Ne a különbséget keresd!

Fajod, bőrszíned, Istened

magánügy. E g y s é g az erő.

Szabad csak az, ki egyenlő

eséllyel indul. Halld, magyar:

ezt üzeni a D o n - k a n y a r.

Az egyesülés - hatalom.

Széthúzás ügyes alkalom

idegen kézért esdeni.

Ma országot kell menteni!

Űzd el, ki megoszt, szétzavar!

Bús vége, lásd a D o n - k a n y a r.

Hajnalodik. Reményem ég

s hitem bíztat: tanulni még

nem késő. Ezt a nemzetet

múltra építve menti meg

a nép, mely él s jövőt akar!

Mementó maradsz, D o n - k a n y a r.

1943.

Don kanyar a lövészárokból nézve – egy túlélő emlékei