Tájékoztató a Simon Gym - Peac-Nake Fight Day Nyílt Nemzetközi Versenyen való részvételéről
Egyesületünkből ma Pécsen Fodróczy Anna és Pokrócz Zsombor mérettettek meg ringben és light szabályrendszerben.
Peac-Nake Fight Day Nyílt Nemzetközi Verseny Pécs 2026.03.07.
Egyesületünkből ma Pécsen Fodróczy Anna és Pokrócz Zsombor mérettettek meg ringben és light szabályrendszerben.
Elsőként Zsombor lépett ringbe. Hamar kiderült, hogy fiatalabb, jóval könnyebb, hiába technikás nem tudja erőben felvenni a versenyt ellenfelével szemben. Így a komolyabb sérülés elkerülése végett első menet után feladtuk a mérkőzést.
Kicsivel később ismét Zsombi következett K-1 light szabályrendszerben.
Selejtező mérkőzéssel kezdtünk itt is, amiben az első menetet sikerült is behúzni.
Majd a második menetben egy véletlen térdre kapott rúgás után Zsombi lába megfeszült, így nem tudtuk folytatni a mérkőzést.
Küzdősportban ez is benne van. Szomorkodunk, de remélhetőleg tanulunk is belőle...
Fodróczy Annánk először ringben mérettetett meg ahol az első menetben kicsit elaludtunk. Nem úgy jöttek ki a begyakorolt technikák ahogy mi szerettünk volna. A második menetben viszont a sok klinchnek és térd rúgásokkal sikerült dominálnunk. Harmadik menet szorosra sikerült, felváltva mentek mindkét felén a találatok. Mérkőzés végén megosztott pontozással sajnos nem Anna kezét emelték a magasba. Annánk ringben így a 4. helyen végzett.
Négy és fél órával később jött a K-1 light, ahol most ketten voltak ebben a kategóriában.
Annától mind a két menetben magabiztos bunyót láthattunk. Nem csak a támadásaira, de a védekezésre is nagyon koncentrált...
Ügyesen gyűjtögette a pontokat, aminek a végen megérdemelten emelték kezét a magasba.
K-1lightban első helyen végzett.
Szép volt Anna!
Támogatóinknak köszönjük a segítséget!
Edzők: Tóth Richárd, Simon László
Kapcsolódó dokumentumok