Testvértelepülési kapcsolat kiépítése Szentgericével
Fertőszentmiklós Város Önkormányzata 10 főből álló delegációja látogatott el Szentgerice (Gălățeni) községbe 2017. 08. 10-14 között, azzal a céllal, hogy az erdélyi községgel testvértelepülési kapcsolatot építsen ki.
Néptánc, ami összeköt.
„A barátság nemcsak az, amit keresünk, hanem amit adni is akarunk”
E gondolatokat szem előtt tartva Fertőszentmiklós Város Önkormányzata régóta támogatta és támogatja a testvérvárosi eszme és kapcsolatok intenzív ápolását, terjesztését. Az Önkormányzat a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával a „Testvér-települési programok és együttműködések” című projekt keretében, lehetőséget kapott arra, hogy Szentgerice (Gălățeni) községgel testvértelepülési kapcsolat kiépítése céljából az erdélyi településre utazzon.
Az együttműködés Szentgericével civil háttérrel indult, az Ikva Néptánc Egyesület és Baráti Kör generálta a két település közötti kapcsolatfelvételt.
A két település vezetősége 2016-ban már Fertőszentmiklóson találkozott nem hivatalos formában, 2017. 08. 10-14 között pedig Fertőszentmiklós Város Önkormányzata 10 főből álló delegációja utazott az erdélyi községbe.
Az ott töltött idő nagyon mozgalmasan telt, változatos programokban együtt vehettek részt a helyiek és a vendégek: ismerkedhettek a községgel, a település kultúrájával, hagyományaival, szokásaival, megtekinthették a község és a környék nevezetességeit. A település vezetői a kultúrotthonban zajló megbeszélésen a testvértelepülési kapcsolat, partneri együttműködés céljáról, a települések intézményei közötti együttműködés lehetőségéről, a hagyományőrzés érdekében tevékenykedő civil szervezetek közötti, és a település polgárai, civiljei, vállalkozói közötti kapcsolatok kiépítéséről valamint a kulturális, művészeti és szakmai csoportok együttműködési feltételeinek kialakításáról tárgyaltak. A tárgyalás eredményeként a két település polgármestere megállapodott abban, hogy 2018-ban Fertőszentmiklóson kerül sor Szentgerice és Fertőszentmiklós települések között a testvértelepülési megállapodás aláírására, ezáltal is szorosabbá fűzve az önkormányzati, kulturális, oktatási, sport, vállalkozói, lakossági szinteken a települések közötti kapcsolatot.
Képek a látogatásról