Széchenyi Terv Plusz


Tájékoztató a Simon Gym IV. Nagy András emlékversenyen való részvételről

Tegnapi napon Pécsen a IV. Nagy András muaythai és K-1 emlékverseny vettünk részt. Versenyzőunk Fodróczy Anna, Veres Botond és Mészáros Botond voltak.

IV. Nagy András emlékverseny

Pécs 2023.12.09.

Tegnapi napon Pécsen a IV. Nagy András muaythai és K-1 emlékverseny vettünk részt.

Versenyzőunk Fodróczy Anna, Veres Botond és Mészáros Botond voltak.

Fodróczy Anna magyar bajnokként Thaiboxban mérkőzött a nálánál nagyobb súlyú szintén magyar bajnok Balassa Nikolettel. Annánk az első menetben kicsit megilletődött Niki erős rúgásáitól. Jól kontrázott de kevesebbet talált ellenfelénél. Második menetben már sokkal harciasabban lépett fel Anna, talán minimális különbséggel vesztettük a második menetet. Harmadik menet ki-ki menet volt, itt már nem látszott az erő különbség a két lány között.

Meccs végén a bírók megérdemelten Nikit látták jobbnak, így Annánknak most egy szépen csillogó ezüst lett a jutalma.

Vesres Botond ügyes ellenféllel lépet ringbe K-1 szabályrendszerben, egy súlycsoportal feljebb, mert az ő súlyában nem volt induló.

Botondot nem féltettük mert kézzel és lábbal is ügyesen dolgozik, bizonyította már edzésken.

Első két menetben több találatot is ért el ellenfelénél, főleg boxban évenyesült. Harmadik menetben viszont Botond elfárad, még egyszer sajnos rá is kellett számolni. Végén megosztott pontozással a vesztettük, Boti ezüstéremmel zárta a Nagy András emlékversenyt.

Harmadik versenyzőnk Mészáros Botond volt.

Thaibox szabályrendszerben lépett ringbe Pápai ellenféllel. Sajnos ütő, rúgótávot nem érezte olyan jól, hagyta ellenfelét felül kerekedni. Clinchben, könyökkell és térdelt szépen dolgozott, de a győzelemhez nem volt elég ügyes ellenfelével szemben. Mészáros Botondunk is ezüstéremmel zárta a rendezvényt.

Ellenfeleinknek gratulálunk!

Mi pedig tanultunk a történtekből és a következő időszakot hibáink javítására fogjuk fordítani.

Gratulálunk versenyzőinknek is a tisztes helytálláshoz!

Edzők: Herceg Zoltán, Windisch Zoltán, Simon László



Kapcsolódó dokumentumok

Fertőszentmiklós Város weboldala Fertőszentmiklós Város weboldala Fertőszentmiklós Város weboldala Fertőszentmiklós Város weboldala Fertőszentmiklós Város weboldala Fertőszentmiklós Város weboldala Fertőszentmiklós Város weboldala Fertőszentmiklós Város weboldala Fertőszentmiklós Város weboldala Fertőszentmiklós Város weboldala jpeg Fertőszentmiklós Város weboldala jpeg Fertőszentmiklós Város weboldala jpeg Fertőszentmiklós Város weboldala jpeg Fertőszentmiklós Város weboldala jpeg Fertőszentmiklós Város weboldala jpeg Fertőszentmiklós Város weboldala Fertőszentmiklós Város weboldala jpeg Fertőszentmiklós Város weboldala jpeg Fertőszentmiklós Város weboldala jpeg Fertőszentmiklós Város weboldala jpeg Fertőszentmiklós Város weboldala jpeg Fertőszentmiklós Város weboldala jpeg